TPL_GK_LANG_MOBILE_MENU

Anya-föld

Kineziológia magazin 35. száma (2015/05)

Jelen világunkban eligazodni nem könnyű dolog. Barátságok szakadnak szét, családtagok viaskodnak egymással. Ami közös bennünk az, hogy valamennyiünket foglalkoztatnak az események. Azt is, aki próbálja érzésteleníteni magát, függetlenedni a történésektől – tv, rádió, újság mellőzésével.

Ha végiggondolom az elmúlt hónapokat, azt látom, tapasztalom, hogy nagy utat tettem meg. Változtam. Észreveszek más dolgokat, mint eddig, egyik járdáról a másikra is átmegyek, sőt a két járda között az úttesten is próbálok közlekedni – igencsak figyelnem kell, mert nem mindig dudál az, aki a kerekei alá akar gyűrni.

A hatások igen érdekesek. Tanfolyami hallgatóimmal beszélgettünk a minap, szinte mindenki rémálmokról számolt be. Van, aki azt álmodta, hogy háborúban harcolt, és édesapja halálát kellett megélnie; van, aki kamionos apjának történeteitől borzadt el. A családokban régi események, régi törté- netek, minták élednek fel.

Nagyszülők, szülők emlékeit hordozzuk magunkban, nyugtalanság, félelem, és a bizonyosság: ide születtünk, mert itt van dolgunk.

Ez a föld sok mindent látott, ez a HAZA sokat megélt, sokat kibírt. Ez a NEMZET túlélt tatárt, túlélt törököt, megélt éhínséget, pusztító járványokat, Dózsa népe nem tört meg, csak meghajlott kissé.

Voltak itt németek, voltak oroszok – s mi mégis itt vagyunk.

Évszázadok katonái a generációs vonalunkban. Asszonyok az egri várfalon – tréfásan (vagy nem?) mondtam hallgatóinknak: kíváncsi lennék, hányan voltunk előző életünkben ott, együtt,Dobó mellett? Mert erősek vagyunk. Erős nők. Magunkban hordozzuk kitartó, kőkemény parasztaszszonyok energiáját, szívósságát, ott van bennünk anyáink, nagyanyáink, dédanyáink ereje.

Kedves, aranyos, mosolygós kineziológus hallgatólány mondta: nem mehetünk el. Ha kell, küzdeni fogunk, mert ez a hazánk.

Adja az Isten, hogy ne jöjjön a baj. De, mint minden történésnek, a tapasztalata, a hozama már ott van; olyan érzések, érzelmek, minőségek meg- élése, melyet soha nem gondoltunk.

Nem gondoltuk, hogy ennyire ott van, bennünk van a hazaszeretet; hogy ott bujkál bennünk a mély összetartozás, az idetartozás érzése, a felelősség; az, hogy az én-nél mennyivel több a mi.

Hogy van olyan, lehet olyan, amikor nem én vagyok a fontos, hanem valami más minőség, valami magasztos, ami ott van a szívünkben...

dr. Varju Márta

 

 

 


Impresszum: Üzemelteti az „ALTERNA” Oktatási, Ismeretterjesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság; Cégjegyzékszám: 01-09-464336; Adószám: 12084247-2-43; Statisztikai számjel: 12084247-8559-113-01;  Statisztikai ágazati kód: 8624; Az Alterna Kft. bankszámlaszáma: K&H Bank 10401093-50526774-75751007; Cím: 1123 Budapest, Alkotás u. 37. mfszt. 3.; Telefon: 1/202-7400, 30/940-3066; E-mail: info(kukac)alterna.hu; info(kukac)europa-akademia.hu; Igazgató és felelős szerkesztő: dr. Varju Márta; NMHH nyilv. szám: 20592-2/2011.